SZERELMES VERSEK

Az elengedés

2011-11-15T22:47:00.000+01:00

"Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl.
Nem azt, hogy elfelejtelek, örökre.
Nem közönyt jelent.
Hanem, hogy hagylak szabadon repülni, szállj a magad útján.
Abban a biztos reményben, hogy visszatalálunk egymáshoz. Akármekkora a világ - százmilliárd fényév -, a Végtelen kisebb, mint egy búzaszem, s én nem tudok nem benned élni.
És te sem tudsz kilépni belőlem, soha.
De amíg nem a valóságos világban élünk. . . amíg a mulandóságban vándorolunk: hiányzol.
És fáj."

Müller Péter

Először vágyni kell rá

2011-11-15T22:28:00.001+01:00

"Először vágyni kell rá. Akár a csókra, a testi szerelemre. Azt sem vallja be először magának az ember. Szinte félve gondol rá, "mi lenne ha", ám meglehetősen gyakran. Mind gyakrabban. Álmodozik róla, tervezget. . . Tüzes képeket lát. Fájjon rá a fogad, és akkor megváltozol. A szüntelen változásban örök fiatal maradsz. Majd meglátod. Csak ne siesd el. Akik ismerik a csók titkát, tudják, hogy igen fontos, talán a legfontosabb benne a tempó. A lassú szívverés. A változás - az élet - a természete a szerelemhez hasonlít. Nem a szenvedélyhez, hanem a szerelemhez, mely alaposan vizsgálja tárgyát és önmagát is, mielőtt nyilatkozna. A szerető éppúgy retteg a tévedéstől, mint a visszautasítástól. Semmiképp sem szeretné a szerelmet elriasztani, óvakodik szerelme tárgyát megsérteni valamivel, és ezzel önmagát a kezdet kezdetén elvágni attól, amire a világon a legjobban vágyakozik. Kívánkoznod kell a változás után, hogy megvalósuljon.

De tudd, hogy mit akarsz.

Tehát előbb nézz szembe önmagaddal. "

Kornis Mihály

Károlyi Amy

2011-11-15T22:15:00.002+01:00

Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.

Károlyi Amy

Nem kell más

2011-11-15T21:33:00.000+01:00

Nem kell más, csak fogd a kezem,
Kéz a kézben legyek veled!
Oly jó, ha érzem, hogy velem vagy!
Oly jó, hogy érzem az enyém vagy!

Nézem a kezed, a bársonyost
Mely annyi percet átdolgozott!
Most itt van kezemben, lágyan simogat,
Ujjaid elevenítik, lassan, az álmomat!

Álmomban erre vágytam,
Minden percemben erre vártam!
Oly szép a boldogság, s nem kell csoda,
Csak kéz a kézben érjünk el oda!

Elérhetjük együtt, a boldogság partját,
Hol nem vár ránk más, csak az örök boldogság!
Nem kell más hozzá, csak szorítsd a kezem,
A boldogságot, majd velem megleled!

Ezért kérlek Édes, ne engedd el kezem,
Ujjbegyedben érzem a szerelmedet!
Simogatja kezed, szerelmes szívemet,
Kezeidben érzem, égő szerelmedet

Kerekes László Szeretni úgy

2011-11-15T21:29:00.000+01:00

Szeretni úgy
Szeretni úgy... hogyan is?

Gyöngéd léleksimítással,
ha kell, arctalanul
helyem mindig megtalálva
ha kell, láthatatlanul

Szeretni úgy... mikor is?

Időnek előtte és utána,
ha új Tunguz-meteor jő
szívem végsőkig kitárva:
ha fűszál helyén végre virág nő

Szeretni úgy... kellene...

Szeretni úgy... vágyódni

Arcodra derűt rajzolni,
ha hívsz, sohasem hiába
kezeden át sugározni
besurranni imádba

Szeretni úgy... végtelen

Átrepülve gyönge árnyékomon
a Kedvesért lázasan epedve...
zárt körömből még csak álmélkodom
csillagokon elmerengve

Szeretni úgy... érteni!

Monoton "én"-ből kilépni
kicsiny világod nem meglopni
hulló harmatod felinni
illatodban feloldódni

Szeretni úgy... hogyan is?
Kerekes László

Várnai Zseni Mert messze vagy

2011-11-15T21:26:00.000+01:00

Várnai Zseni

Mert messze vagy

Mert messze vagy,mert messze vagy,
Te vagy a legszebb a világon,
arcod,mint a halvány hold dereng,
s fényt harmatozz az égi tájon,
mint a hold,amelynek foltja nincs,
csak végtelen,szelíd ezüstje,
és nappal ékes rózsa vagy,
rózsa,amelyen nincsen tüske.

Mert messze vagy,mert messze vagy,
olthatatlan a szomjuságom,
hangodat,hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban,amikor nem tudsz róla.

De messze vagy,de messze vagy,
mint minden,ami szép és jó volt,
talán azért,mert messze vagy,
oly naptalan,hideg az égbolt,
talán a nap téged kísér,
s vigyáz reád,hogy baj ne érjen,
mert vad viharok dúlnak ott,
amerre jársz,a messzeségben!

Sokszor álmodtam:visszatérsz,
s lehullt vágyam szárnyat törten,
nagy erők csapnak össze most,
futunk,futunk az égő közben.
E kör bezárt köröskörül,
sorsunk kezében van a kulcsa,
a vonatok,a repülők,
hajó és emberek útja.

Ha visszatérsz,ha visszatérsz,
mint fecske,ki a tavaszt hozza,
a fény is visszatér veled,
s megfordul majd az idők sodra,
a zaklatott szív elpihen,
s békén kinyit a szív virága,
ha visszatér a nap szeme
újra mosolyog a világra!

Ha szeretlek

2011-11-11T22:25:00.000+01:00

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.

Müller Péter

Baranyi Ferenc Őrangyal

2011-10-17T19:23:00.000+02:00

Baranyi Ferenc
Őrangyal

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra,
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra,
Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem,
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet.

Ha az életedet veszed újra fontolóra,
És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla,
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet,
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet.

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz,
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda,
Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda.
Mert én vagyok az őrangyalod.

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból,
És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól,
Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól,
Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól.

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj,
Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj,
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz,
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz.

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess,
A végső pillanatban fogom meg a kezed,
És az egész világot odaajándékozom neked,
Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz,
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak,
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak.

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog,
Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.

Kovács Ákos Dal Egymásnak

2011-09-27T11:33:00.000+02:00

Kovács Ákos
Dal Egymásnak

Ha fölényesnek látszom,
itt egy vallomás:
a helyedben nem lehetne más.
Mert van bennem hűség,
és van ragaszkodás.

...

Meglepted magad velem,
ajándékod teremtő szerelem.
Napjaid közé hűség vegyül,
majd megkövül.
De él, és örökkön ragyog,
most nincs több szavam,
fáradtan boldog vagyok.

Jövök-megyek

2011-09-27T10:43:00.001+02:00

Jövök-megyek
a világban fellelhető titokzatos
kincseket keresem
pedig csak azt szeretném
hogy kedvesem egyszerű kezével
megsimogassa a kezemet

Leleszi Balázs Károly

Arany - Tóth Katalin Itt élsz bennem

2011-09-26T23:28:00.000+02:00

Arany - Tóth Katalin
Itt élsz bennem

Még hallom hangod selymes bársonyát,
ahogy kimondod nevem, szerelmesen
és gyönyörködsz, ahogy az ablakon át
beszűrődő holdvilág sejtelmesen
simogatja testem árnyalt zegzugát.

Még érzem édes vágyam hevében
ölelésed bénító mozdulatát,
ahogy átkarol két karod az estben,
mint a fűre kapaszkodó folyondár
az öreg szülőház melletti kertben.

Még őrzöm kezeid mozdulatát,
behunyt szemmel is látlak. Itt élsz bennem.
Álmok sem űzték el a bódulatát
csókjaidnak. Hangok harsognak fennen.
Csak az est szállt le csendben már odaát...

Még érzem, hogy mosolyod szelíden
lebontja arcomnak rőt bánat-fátylát
és csendes boldogság árad szívemben.
Összefonódott ujjainkat látják
a csillagok, s ragyognak ránk fényesen.

Az vagy nekem - A vilagirodalom legszebb szerelmes versei

2008-10-05T12:26:00.009+02:00

A világirodalom legszebb szerelmes versei

Szapphó A Kérlek-dala

2008-10-04T19:01:00.003+02:00

Szapphó

A Kérlek-dala

Kérlek…
Másként hajolj át a lelkemen,
Másként őrizd a szívem.

Hisz’ másként lép a hajnal rózsasugara
A halványuló éj árnyékába,
És másként köszönti az égő fénycsillag
Szikrázó kedvesét az égbolt palástjára lépve,
Amikor így szól szelíden:

Kérlek…
Másként hajolj át a lelkemen,
Másként őrizd a szívem.

Reményik Sándor Csak egymáshoz

2008-10-04T18:58:00.003+02:00

Reményik Sándor

Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

Reményik Sándor Maradj velem

2008-10-04T18:50:00.003+02:00

Reményik Sándor
Maradj velem

Maradj velem - hisz nem kívánok semmit
Tetőled, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd -
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé -
Különben maradj Krisztus uradé -

Az egyiktől is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: bűn volt-e vajjon
Ez a könyörgés és ez a remény -?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.

Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyujtásnyira
Itt van valaki - kell egy kis "közel" -
A néhanapos drága lehetőség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat tőlem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.

Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.

Kormos Attila: Szavak

2008-10-04T18:37:00.004+02:00

Kormos Attila: Szavak

Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak,
a földnek adnak vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)

Sango Villagren Ne add fel!

2008-10-04T18:06:00.003+02:00

Sango Villagren
Ne add fel!

A távolból figyellek, tán túl messze vagyok,
a sűrű ködben egyedül csak a szemed ragyog.
Fájdalom, vagy boldogság, mi lelkedben csillan?
Mi egy röpke pillanatban rögtön el is illan...?

Félelem mardossa most a szívemet érted,
mert egyszer néma szóval segítségem kérted.
Lehetséges lenne, hogy kevés az, mit nyújtok?
Túl halk már a kedves szó, mit füledbe súgok?

A megfáradt ég alkonya, már rád teríti szárnyát,
a Hold a földre csorgatja tested hűvös árnyát.
Viaszfehér kezed most hadd nyugtassa enyém,
hadd segítsek, hogy mutathasd a mosolyodat felém!

Ne add fel soha! Kérlek ne add fel a harcot!
Hadd láthassak újra, egy kedves, vidám arcot!
Fogd erősen kezem, én nem engedlek el,
boruljon rád szeretetteljes, tiszta lepel.

Feledd most, mi volt, mi múlt, mi régen úgy fájt,
mindazt, ami szívedbe kínzó sebet vájt.
Boruljon rád fényes, fehér, "angyalhordta" szárny,
s hadd legyek én fejed felett színes szivárvány!
Sango Villagren

Mihályi Réka

2008-10-04T17:55:00.002+02:00

Mihályi Réka
Ha sírsz...

Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.

Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.

Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!

Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.

A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.

A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!

Lavati Bettina Büszke

2008-09-21T18:55:00.002+02:00

Lavati Bettina
Büszke

Miért vagy büszke?
s mondanád egyszerűen azt, hogy kérem,
de te nem, mert neked szenvedned kell érte,
bármi legyen az, neked a nehéz rögös út kell,
nem tudnád csak egyszer szépen kérni tőlem?

Miért vagy ilyen büszke s makacs szamár?
Te mindent másként látsz,
mutasd meg nekem azt a világot, kérlek!
S veled leszek ígérem!
Csak azt kérem légy velem te büszke!

Ha csak egy kicsivel enyhülnél te szamár, más lenne az élet.
De mit gondolok, hisz te változni nem tudsz.
Egyszerűen csak annyi lenne a dolgod, hogy lehajtod a fejed,
ó kérlek szépen légy már velem, s gondolj rám!
Nekem csak te kellesz TE, de ez így nem megy.

Nézd el másnak ha nem enged, hisz te is ilyen vagy.
De már túl sokat veszekedtünk, nem bírom tovább.
Ha nem változol, én elmegyek.
Kérlek! Én szeretlek, de ez így nem megy!!!
Egyszerűen csak annyit kérek, hogy hajtsd le a fejed.

Évszakok.

2008-09-21T18:52:00.003+02:00

Évszakok.

Hideg tél volt, mikor megismertelek,
Én mindörökre megszeretelek.

A tavasz olyan lett, mint az enyhe telek,
Én napról - napra jobban szerettelek.

Várom a nyarat, remélem,elszállnak a hideg,
Télies szelek,hogy még jobban szeretheselek.

Az ösz hoz meleget?,ha nem az éltessen, hogy
Én minden nap jobban és jobban szeretlek.

Úton.

2008-09-21T18:50:00.002+02:00

Úton.

Tudod ahogy az ember,megy az úton.
sokszor találkozik a legszebbel.
A legszebb tájjal,a legszebb virággal,
A legszebb barátsággal,a legszebb szerelemmel.

Ahogy az "út" fogy, elmaradnak a legszebbnek gondolt,
Tájak,virágok, barátságok, szerelmek,
Aminek az ember csak külső szemlélője lehetett,
Vagy mint vendég örülhetett.

De az ember mindig úton van,
Folyton csak úton van,mindig új,
Még legszebbel találkozik,
Tájjal, virággal, baráttal,szerelemmel.

Az új találkozás feledteti a régi,
Tájat, virágot, barátot, szerelmet.
Mindegyiket megsíratja,aztán az úton,
Újra talalálkozik egy legszebbel.

A legszebb tájjal, virággal,
Barátsággal, szerelemmel.
Sokszor a legszebbel, a legszebbel,
De a máséval, nem a sajátjával.

A sajátjával csak egyszer,
Talán nem is a legszebbel,mégis,
Az az övé,tehát a legszebb,
Neki az egyetlen, mindig a legszebb.

Abban különbözik a többitől,hogy
Megváltoztathatatlanul,hozzá tartozik,
Belésímul,akkor az ember letér az útról,
Nem keres,kutat tovább.

Ne vedd el tölem hítem,
Hogy te vagy a megváltoztathatalan.
Az egyetlen, az útolsó,
Nagy, igaz és legszebb szerelem.

Amalina:Van-e értelme életednek?

2008-09-21T18:45:00.001+02:00

Amalina:
Van-e értelme életednek?

Teszed egyik lépést a másik után,
a megszokott rutin szerint telnek napjaid.
Azt gondolod, minden megy a maga útján,
s nem veszed észre, hogy nincsenek vágyaid.

Igazi vágyakra gondolok, nem anyagiakra,
nem nagyobb házra, kocsira vagy külföldi utakra,
mert ezek csak röpke kielégülést hoznak,
de lelkednek nyugalmat nem ajándékoznak.

Mikor mondtad utoljára valakinek, hogy szereted?
S nem megszokásból, számításból tetted,
de szívből felfakadó jajdulással,
hálával, örömmel vagy belső földindulással.

És Neked mikor köszönték meg utoljára, hogy vagy?
Mikor mondták, hogy szebb Tőled a világ?
Hogy valaki számára igazán fontos vagy?
S hogy számára Te vagy a legeslegszebb virág?

Esténként, amikor lefekszel. visszanézel-e napodra?
Megvizsgálod-e, hogy mit tehettél volna jobban?
Tűzöl-e ki célokat a munkádra, s kapcsolataidra?
Vagy csak élsz bele a világba, mint a vidra?

Vidra-élet, állati lét, jó is az - neki.
De az embert az állati létből valami kiemeli.
Nem csak tudattalanul, ösztönösen éli életét,
de folyton kutatja, keresi értelmét.

Ha még nem tudod, miért is élsz,
kezdd azzal, hogy megfigyeled tetteid,
S hogy Te magad adsz értelmet életednek,
felismervén, hogy mi lakozik Benned.

Félek

2008-09-21T18:43:00.002+02:00

Félek

Félek álmodni,
S félek ébredni!
Félek remélni,
S félek merni!
Félek létezni,
S félek élni!
Félek szeretni,
S félek kimutatni!
Pedig tudom! Így nem lehet!
Valamit tennem kellene!
De mégis félek!
Mert nem tudhatom,
Mit hoz a holnapom.
Borús szomorúságot?
Napos vidámságot?
Megnyugtató biztonságot?
Ködös bizonytalanságot?
Biztató ölelést?
Sértő megvetést?
Nem tudhatom!

Gd:Álom

2008-09-21T18:42:00.004+02:00

Gd:
Álom

Fáradt nap után, fejem párnámra hajtom,
Az álmok visszaadnak nékem.
Elhozzák arcod vonását, mosolyod,
Karom kinyújtom érted.
Szemed felragyog, elindulsz felém,
Mint a folyó és a tenger
Találkozunk, te meg én.
Fejem lágyan öledbe hajtom,
Kezed hűsíti homlokom,
Mint kisgyermek anyja ölében
Boldogságról álmodom.
Így múlik el az éjjel,
Távol tőled, mégis veled,
Szememből lassan könny csordul
És felébredek.

Bogár Lilla: Remény

2008-09-21T18:39:00.001+02:00

Bogár Lilla: Remény

Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig látsz!

Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!

Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!

Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg.
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.

Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám

Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!

Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.

Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!

Bozzay Margit: Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

2008-09-21T18:37:00.002+02:00

Bozzay Margit:

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád...

Ady Endre Eltagadom

2008-09-21T18:35:00.002+02:00

Ady Endre
Eltagadom

Eltagadom, hogyha kérdik:
»Elmult minden, nem szeretlek!«
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.

De mit tegyek? Hivalkodjam
Bánatommal a világnak?
Vagy lenézve, kinevetve
Siránkozzam még utánad?...

Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!

Margot Szeretném ha szeretnének

2008-09-21T18:33:00.002+02:00

Margot
Szeretném ha szeretnének

Hiányzik az életemből
Az igazi szerelem.
Aki, hogyha felébredek,
Megcsókolja a szemem.
Vágyón ölel karjaival,
S elhiteti azt velem,
Rajtam kívül soha nem volt,
S nem is lesz más szerelem.
Rossz álmomat elhessenti,
Utam hinti virággal,
Hogy megvédjen minden bajtól,
Szembeszáll a világgal.
Szeretném, ha szeretnének,
S jönne végre valaki!
Kinek én lennék a minden,
S nekem, ő az igazi.
Úgy szeressen, mint még senki!
Mondja százszor azt nekem,
Hogy szeret, s én úgy szeretem,
A sírba is követem.

Szabolcsi Zsóka: Szavakra várva

2008-09-21T18:30:00.005+02:00

Szabolcsi Zsóka: Szavakra várva

Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
bukdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek,
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában , fába vésett
jelek erdejében; gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok

Vitó Zoltán: Van úgy az ember...

2008-09-21T18:29:00.003+02:00

Vitó Zoltán: Van úgy az ember...

Van úgy az ember,
hogy 'álmodozni' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– riasztó úton – csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár 'szólani' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– tétova úton – csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy 'bátorságra' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– bénító úton – a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
'őszinteségre' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– ösvényes úton – csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy 'építeni' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– vak-sötét úton – csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár 'szállani' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– ingoványon – az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az 'Összhangra' vágyik,
mégsem jut messzebb:
– veszejtő úton – lelke káoszáig...

Visne Poet: Kérdések

2008-09-21T18:26:00.002+02:00

Visne Poet: Kérdések

Mondd, vártál-e már úgy,
tudtad, hiába vársz,
s mentél-e már úgy,
mindegy volt, merre jársz,
szóltál már visszahívón
tűnő árnyék után,
hagyták már kinyújtott kezed
elengedve, sután,
kérdeztél már tudva azt,
nem felel senki sem,
vártad-e már halk reménnyel
a szép szót: kedvesem...

Kívánta már arcod
zápor verését,
mossa le mindörökre
nem akart könnyeid?

Heltai Jenő: Néma Levente

2008-09-21T18:25:00.000+02:00

Váci Mihály : Nélküled

2008-09-21T18:21:00.004+02:00

Váci Mihály : Nélküled

" Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani."

Szabó Lőrinc Képzelt képzeleteddel

2008-09-21T18:19:00.001+02:00

Szabó Lőrinc
Képzelt képzeleteddel

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhülni szorítását szíveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magában, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.

Fónagy István:Egyedül

2008-09-21T18:13:00.003+02:00

Fónagy István:
Egyedül

Minek a szó,
hacsak bántasz vele?
Minek az égnek,
gyönyörű kék színe?

Minek a rétnek,
illatos virága?
Minek, ha vállamat nem simítja,
harmattól roskadó fűszála?

Minek kicsiny pataknak,
alig hallható éneke?
Minek, ha nem ülök partján,
s tükrébe nem nézek merengve?

Minek nekem az erdő,
zajos kis világa?
Ha ott egyedül vagyok,
egyedül magányba?

Minek nekem a hegy?
menedéket úgysem ad!
S minek kellenél nekem te?
Szíved úgyis cserben hagy.

Jenei Szilveszter-Koltay Gergely: Szeretlek akkor is

2008-09-21T18:11:00.002+02:00

Jenei Szilveszter-Koltay Gergely: Szeretlek akkor is

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne védkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...

Petrarca HA NEM SZERELMET

2008-09-21T18:08:00.003+02:00

HA NEM SZERELMET
Petrarca

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?
S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.
Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.
Fordította: Sárközi György

Nagy Edina Különleges barátság

2008-09-21T18:06:00.002+02:00

Nagy Edina
Különleges barátság

Szobád ablakában a Holdfény ott ragyog,
Ha szomorú vagy, én osztozom bánatod!
Mindig gondolok rád, ezt te nagyon jól tudod,
Számíthatsz rám, hisz a barátod vagyok.

Úgy megszerettelek csupán néhány hét alatt,
Pedig eddig csak fényképen és szívemben láttalak.
De úgy élsz itt mégis lelkem szegletében,
Mintha évtizedek óta ismernélek Téged.

Szobád ablakában tündököl a Holdfény,
Olyan jólesik, hogy úgy megszerettél.
Beszélgetnék veled, órák hosszat akár,
Csupán hangod hallotta egy kedves Holdsugár.

A szívem azóta más ritmusra dobban,
Hisz e dobbanásban már, a szereteted itt van.
"Légy a kishugicám szépen kérlek!"
Szívemnek oly drága, kedves kérésed.

Ha rokonlélekre talál a szív,
Nem hallja füled, ha messzeség hív.
Itt vagyok már neked, és törődök veled,
Amíg csak élek, leszek a gyógyszered.

Jura Csilla Felejts el

2008-09-21T18:04:00.002+02:00

Jura Csilla
Felejts el

Mit várok és kitől?
Én magam vagyok a csalódás.
Mit adjak és miből?
Szeretetemen kívül
nincs semmi más
És az akit megszeretek
nagy ragaszkodásommal
tönkreteszem.
Ezt nem szeretném nem akarom,
maradjanak nélkülem,
szabadon.
Mit vársz, mit tegyek?
Hisz normális már sosem leszek
Fogadj el vagy menj el,
Menj és felejts el.

Nagy Edina Ahogy megszerettelek

2008-09-21T18:02:00.002+02:00

Nagy Edina
Ahogy megszerettelek

Talán csodaként csöppentem életedbe,
De hidd el mégis, valóság vagyok.
Valóság, mint ahogy szellő fújja a fát,
Őszinte, igaz, hű barát.

Volt egy röpke érzés, ami magával ragadott,
Mikor először olvastam egy versedet.
Elmém és szívem többé nem nyugodott,
Keresni kezdtem különös lényedet!

Olvasni vágytam, mindent mit leírsz,
Éreztem ez hozzád mind` közelebb visz.
Elnéztem fényképed. Rajta téged, s mi körülvesz,
S bár sohasem láttalak, mégis megszerettelek.

Megtudtam, hogy szereted Te is a Holdat,
A kék eget, csicsergő madarakat, s a hajnalt,
A kutyákat, az erdőket, virágos mezőket,
A békésen fodrozódó óriási felhőket.

Napokra eltűntél, és hiányoztál nekem.
Aggódtam érted, tudom ez meglepett.
Kérdeztem: "Kedves Barátom, hol vagy?",
Hisz itt voltál már velem, a gondolatomban.

Majd jött egy kedves nap, mikor találkoztunk,
Azt remélem, mint a Hold élete,
Oly hosszú lesz barátságunk!
Őrizve e kincset, mire rátaláltunk!
Nagy Edina

Váci Mihály Két szárny

2008-09-21T17:52:00.003+02:00

Váci Mihály Két szárny

Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullna ez az égre szálló madár,
ha a két szárny elválna.

Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.

Szállj hát velem
egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
- szárnyak lettünk egymással."

Nyiraty Gábor: Szeretni utoljára

2008-09-06T18:29:00.002+02:00

Nyiraty Gábor:
Szeretni utoljára

Kétszer szerettem igazán,
de az százszor fájt,
Jobb nem szeretni talán,
mégis vágyom rá.
Rejtőzködni álarc mögé,
Eltitkolt érzések közé,
vagy szállni felhők fölé,
szabadon és őszintén?
Ha a Napba nézel, elvakít,
Van, aki bírja, van, akit eltaszít,
Pedig, ha becsukod szemed,
akkor is látod,
Nem kell elfordítanod fejed,
S azonnal tovább állnod.

Egyszer szeretnék szeretni még,
mélyen és őszintén,
Utoljára, de akkor örökké,
és ne fájjon soha többé.
Sokan mondják, szép álom,
de egyszer csak megtalálom,
Mert mindenkinek megvan a párja,
csak van, aki egy életen át nem találja,
Mert annyira keresi, annyira akarja,
vagy nem is hiszi és hamar feladja.
Legyek inkább álmodozó, balga,
mint hitét vesztett, szétcincált szajha!

József Attila: Az én ajándékom

2008-09-06T18:27:00.003+02:00

József Attila: Az én ajándékom

"A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd."

Juhász Albert: Te hogy mondanád el?

2008-09-06T18:25:00.002+02:00

Juhász Albert:

Te hogy mondanád el?

Te hogy mondanád el, hogy sokat jelent neked,
Hogy nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna Rá szíved,
Hogy nem telik el úgy éj, hogy ne kívánj szép álmokat,
Hogy ne szépítené meg arca az álmodat?

Te hogy mondanád el, hogy nem érdekel más,
Hogy számodra egy kezdet lett az elmúlás,
Hogy szíved még mindig csak érte dobog,
Hogy szerelmes lelked még mindig utána zokog?

Te hogy mondanád el, hogy még ma is visszavárod,
Hogy minden árnyékban alakját látod,
Hogy ablaknál állva az órádat nézed,
S tudod, hogy nem jön, hisz így teltek az évek.

Te hogy mondanád el neki, hogy még benned él,
Hogy szíved-hasztalan bár-még mindig remél...
A sors az idő kerekét könyörtelenül tekeri,
S így évek múltán mindezt, te hogy mondanád meg neki?

VÁCI MIHÁLY: NEHÉZ A SZÍVÜNK

2008-09-06T18:21:00.002+02:00

VÁCI MIHÁLY: NEHÉZ A SZÍVÜNK

Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.

Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak

ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

Petőfi Sándor A szerelem, a szerelem...

2008-09-06T18:18:00.002+02:00

Petőfi Sándor
A szerelem, a szerelem...

A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Hej, csak későn veszem észre.
Telerakta édesanyám
Eleséggel a tarisznyám;
Elvesztettem szerencsésen,
Lesz módom a böjtölésben.
Édesapám, édesanyám,
Ne bizzatok most semmit rám,
Nézzétek el, ha hibázok -
Tudom is én, mit csinálok!

Székelyhíd, 1843. november 4 - 24-e között

Sándor Gyula Messze valahol

2008-09-06T18:14:00.002+02:00

Sándor Gyula
Messze valahol

Elpihen az éj a szendergő tájon
Rám hull az esti csend, akár az álom.
Szerelmes virágok mézillata leng,
s mámoros tücskök bús éneke zeng.
Sötét ködökön túl, messze valahol,
múltba zuhant évek árnyai alól,
felsír egy dal, a reszkető húrokon.
Hogy honnan szól? Talán már nem is tudom.
Csak érzem, ahogy mélyen felkavar,
minden ritmusa a szívembe mar,
a feltépett, sajgó, lüktető sebek,
fájdalmas, forró könnyeket vérzenek.
Egy édes nyári éj porlepte fényei,
melynek hevét a múlt lassan elnyeli.
Ám ki tudja miért, néha fellobog.
S megfáradt szívem hangosan dobog,
majd szótlanul újra elcsendesül,
nem sír, csak mélyen, egészen belül.

Kormányos Aranka Ma már

2008-09-06T18:10:00.004+02:00

Kormányos Aranka
Ma már

Ma már a jelen tükréből nézem a múltat,
S a szívem boldog, igaz emlék után kutat.
Megfakultak, elmosódtak a képek, de ma már egyet biztosan érzek.
Ami veled kapcsolatos az homályos álom, amely az én szememet takarta.
Fájón veszek búcsút az álomtól, mert a tükör más képet mutat.
Kitartásod csak addig ért, amíg én neked tudtam harcolni valamiért.
Barátságod közönnyé, képmutatássá fakult és itt már csak az a kérdés, hogy ez mikor alakult.
Úgy hiszem ezt már nem akarom tudni, néhány kedves emléket még el akarok dugni.
Nehogy elérje tükröm varázsa, s megmutassa mi a valósága.
Ma már nem merek a tükörbe többször nézni, s
Vakságot kérek: az igazságot nem akarom elérni!

Szabó Ila: Epilóg

2008-09-06T18:08:00.002+02:00

Szabó Ila: Epilóg

Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de éltedre titkon

Veres Judit: Rólad

2008-09-06T18:05:00.003+02:00

Veres Judit: Rólad

Ma rólad szeretnék írni
Hol vagytok szavak?
Félek, ezen az éjszakán
Az álmok is alszanak
Csak én vagyok ébren,
Bennem a magány dalol
Talán messze-messze
Te már alszol valahol
És álmodsz is, tán rólam
De reggelre elfelejted
Érzed, egyre közelebb
Hoznak hozzám a
Rohanó percek
Aztán újra ellop a zord idő
Helyetted fakó álmok jönnek
Tiéd ajkamon minden mosoly
Tiéd szememen a könnycsepp
Nélküled csak csend vagyok
Nélküled csak remegés
Arra hogy mennyire szeretlek
Ezer szó is kevés.

Ady Endre :Nem adom vissza

2008-09-06T18:01:00.002+02:00

Ady Endre :Nem adom vissza

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit a földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Wass Albert Magányosság erdejében

2008-08-28T08:07:00.003+02:00

Wass Albert

Magányosság erdejében

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki,

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép,

és megfogja két tévelygő kezem,

lecsókolja két könnyező szemem ...

Valaki majd az életembe lép,

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép,

és különösen, mégis fáj nekem ...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki,

Valaki, akit nem ismerek,

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.

Morrigan Ramone : Csak neked!

2008-07-17T16:39:00.004+02:00

Morrigan Ramone : Csak neked!

Nézem,
ahogy előcsalod a húrok közül a dallamot.
Nézem,
ahogyan megbotlik a pengetőd egy húron, amott.
Nézem,
de te megállsz, s eltűröd előreomló hajamat,
Nézem,
ahogyan hagyod, hagyod, hogy átélhessem álmomat.

Álmodom,
hogy melletted ülök, és te egy szép dalt pengetsz nekem.
Álmodom,
hogy ebből, és csak ebből áll az én egész életem...
Álmodom:
én életem, te életed: ez a mi életünk. Nem?
Álmodom,
s azt feleled nekem: Írtam egy dalt neked, kedvesem.

Írtam
egy dalt. Egy lassú, dallamos, szerelmes kis éneket.
Írtam,
és eljátszom, eléneklem. Figyelj rám, mert csak neked!
Írtam,
azt, hogy nézlek, hogy álmodlak, hogy énekellek... Téged!
Írtam,
írtam, írtam, írtam, írtam, írtam, írtam - csak neked!

Nézlek,
s közben előcsalom a húrok közül a dallamot.
Nézlek,
és közben megbotlik a pengetőm egy húron, amott.
Nézlek,
és megállok, eltűröm előreomló hajadat.
Nézlek,
s hagyod, hogy átéljem, s hagyom, hogy átéljed álmodat!

PETŐFI SÁNDOR:HOGY VOLNA KEDVEM...

2008-07-17T16:38:00.004+02:00

HOGY VOLNA KEDVEM...

Hogy volna kedvem, örömem nekem,
Midőn távol vagy, édes kedvesem!
Hiszen sötét van, ha a nap lemén.
De emléked velem jött és marad,
Az vet reám bús halvány sugarat;
Emléked a hold, sorsom éjjelén.

Nyílik körűlem itt-ott egy virág,
Nézek busúlva, szívszakadva rá,
Mert harmat reszket mindenik felett.
Nézek busúlva, szívszakadva rá,
Azt gondolván: a harmatos virág
Felémtekintő könnyező szemed.

Tudom, tudom, hogy sokszor megsiratsz,
Könnyektül ázik ama kedves arc,
Amelyet annyiszor csókoltam én.
Most víz van ott, hol egykor tűz vala!
Igy áll a záporfelhők fátyola
Az elenyészett csillagok helyén.

Sirass, sirass, egy kis vigasztalás
A bús sziveknek a könnyhullatás,
Sírj, s könnyeid megkönnyebbítsenek.
Miért ne sírnál? férfi vagyok én,
S véres csatáknak állok küszöbén,
És mégis néha én is könnyezek.

Miért szégyelném én megvallani,
Hogy folynak olykor könnyem árjai,
Ha bennem elválásunk kínja dúl;
Azért, hiszem, megállok a csatán!
Az oroszlán legrettentőbb talán,
Midőn elvesztett párjáért busúl.