Fónagy István:
Egyedül
Minek a szó,
hacsak bántasz vele?
Minek az égnek,
gyönyörű kék színe?
Minek a rétnek,
illatos virága?
Minek, ha vállamat nem simítja,
harmattól roskadó fűszála?
Minek kicsiny pataknak,
alig hallható éneke?
Minek, ha nem ülök partján,
s tükrébe nem nézek merengve?
Minek nekem az erdő,
zajos kis világa?
Ha ott egyedül vagyok,
egyedül magányba?
Minek nekem a hegy?
menedéket úgysem ad!
S minek kellenél nekem te?
Szíved úgyis cserben hagy.