Úton.
Tudod ahogy az ember,megy az úton.
sokszor találkozik a legszebbel.
A legszebb tájjal,a legszebb virággal,
A legszebb barátsággal,a legszebb szerelemmel.
Ahogy az "út" fogy, elmaradnak a legszebbnek gondolt,
Tájak,virágok, barátságok, szerelmek,
Aminek az ember csak külső szemlélője lehetett,
Vagy mint vendég örülhetett.
De az ember mindig úton van,
Folyton csak úton van,mindig új,
Még legszebbel találkozik,
Tájjal, virággal, baráttal,szerelemmel.
Az új találkozás feledteti a régi,
Tájat, virágot, barátot, szerelmet.
Mindegyiket megsiratja,aztán az úton,
Újra találkozik egy legszebbel.
A legszebb tájjal, virággal,
Barátsággal, szerelemmel.
Sokszor a legszebbel, a legszebbel,
De a máséval, nem a sajátjával.
A sajátjával csak egyszer,
Talán nem is a legszebbel,mégis,
Az az övé,tehát a legszebb,
Neki az egyetlen, mindig a legszebb.
Abban különbözik a többitől,hogy
Megváltoztathatatlanul,hozzá tartozik,
Belésímul,akkor az ember letér az útról,
Nem keres,kutat tovább.
Ne vedd el tőlem hitem,
Hogy te vagy a megváltoztathatatlan.
Az egyetlen, az utolsó,
Nagy, igaz és legszebb szerelem.
